Széll Károly fotógalériája
2016. május 21., szombat
2015. december 9., szerda
2015. április 16., csütörtök
2015. március 10., kedd
2015. január 16., péntek
Androgün
Az androgün-mítoszt Platón Lakoma című művéből
ismerhetjük. Az androgünök a régmúlt világ kétnemű lényei voltak: négy
kezük, négy lábuk, dupla szerveik voltak, s magukon illetve magukban
hordozták mind a férfiak, mind a nők lelki, szellemi és fizikai
tulajdonságait. Ennek következtében hatalmas intellektussal, erővel és
hatalommal rendelkeztek, ami miatt eleget főtt az öreg Zeusz feje. Hogy
megelőzze a hatalomátvételt, amitől tartott, kettéhasította eme nemes lényeket, akik így szétestek férfivá és nővé.
Lényük, lelkük elkeveredett a világban, s a mítosz szerint azóta is
folyvást a másik felüket keresik. Ebből adódik, hogy néha találkozunk
olyan emberekkel, akik hosszas keresgélés után egyszer csak egymásra találtak, és úgy egybeolvadnak, mintha valóban egymás hiányzó
testrészei lettek volna ezidáig.
2014. november 21., péntek
A jövő itt van...
"Mocskos idők, szeretned kéne, a jövő itt van és sose lesz vége!
Mocskos idők a sarokba bújva! Mocskos idők, kezdjük újra!"
Mocskos idők a sarokba bújva! Mocskos idők, kezdjük újra!"
(Európa Kiadó: Mocskos idők)
2014. október 4., szombat
Torockó
Torockó a Székelykővel. A hegy jellegzetes formája miatt, a faluból nézve itt kétszer kel fel a nap.
Miután felkel, hirtelen eltűnik az 1129 m magas Székelykő mögé, és aztán
ismét megjelenik. Ezt Jókai Mór az Egy az Isten című regényében is megírta.
2014. szeptember 7., vasárnap
A régi rigli
Bezárkóztam. Nem érdekel a külvilág...Nincs
kedvem beszélgetni. A hallgatás amúgy jó fegyver: ha iskolás koromban a
tantestület vagy az igazgató elé idéztek, mindig következetesen hallgattam.
Izzadjanak csak a kérdezők...
2014. augusztus 14., csütörtök
2014. január 19., vasárnap
2013. november 17., vasárnap
Zárt világ
Farkasszemet néztem önmagammal a szekrény ajtaján lévő tükörben, de szabadulni akartam magamtól, sürgősen sarkáig tártam a ruhásszekrény ajtaját. Semmi holmija nem maradt benne. Se egy sámfa, se egy fogas, semmi ami rá emlékeztetett volna. A kölnijének az illata is épp csak sejlett...
Az a kirámolt, kitakarított szekrény belseje olyan volt, mint az ember teste lehet egy sikeres műtét után.
2013. október 8., kedd
Arcnélküliek...
Tudtam mit hallok, de nem tudtam mit kell tennem: többször is hallottam már ilyen hangot, de törődnöm vele még sosem kellett.
2013. szeptember 12., csütörtök
Egyedül a városban
Munkába menet mindennap megveszem az újságomat a sarki bódéban. A
nagydarab újságos egyszerűen levegőnek néz, hiába köszönök hangosan.
Mindenkihez van egy kedves szava, sokakat keresztnevén szólít, másoknak
mosolyogva adja oda az újságot. Nekem nem köszön, nekem mogorván, átható
tekintettel tolja oda a pulton a visszajáró pénzt. Úgy néz rám, mintha
gennyes kelések lennének az arcomon. Köszönöm, hogy újságot kérhetek,
hogy kiszolgál, köszönöm, hogy elfogadja a pénzem, hogy visszaadja az
aprót! Az utcán néha hátrafordulok, és rendre azt látom, hogy
barátságtalan tekintetek kísérnek. Múltkor már odáig jutottam, hogy
amikor egy kávéautomatából kivettem a kávémat, hangosan megköszöntem.
2013. május 30., csütörtök
Öt
Nézem magam - talán negyvenöt évvel ezelőtti felvételen - és latolgatom, vajon éppen mire gondoltam akkor. Ki tudja? Talán egy
szép jövőről álmodtam? Talán egy boldog életről? Vagy inkább - és ez a
valószínű - talán arra, mi lesz az ebéd, vagy mit fogok játszani a
macerás, beállított fotózás után.
Alighanem valamelyik óvodai évzáró idején készült a kép, a kor levegője is ott van a képen. A boltokban kapható uniformizált fehér térdzokni, a kantáros nadrág, a nyakig gombolt hosszú ujjú ing, a tarkón alaposan fölnyírt haj. Ez volt a kor gyermekdivatja, emlékszem, mindenkit hasonlóan öltöztettek közülünk abban időben. A kesze-kusza háttér elé odaállított egykori kisfiú persze ebből a korból még mit sem értett, bizonyára más gondolatok jártak a fejében.
És ez az ami nincs a fotón. Ami nincs ott az a lenyomatot nem hagyó szó és gondolat. A kép annyit tehet, hogy előhívja azokat a gondolatokat - amíg van, aki emlékszik. Onnantól kezdve a kép szótlan és gyakran értelmezhetetlen. Talán valaki az utódok közül netán egy pillanatra megáll a kép fölött, de egy minutum múlva a tekintete továbbsiklik. Így nem tudhatják, hogy az egykori kisfiú, aki legszívesebben elbújt volna akkor és zavarában a sírás határán, a bal hüvelyujj körmével majd lehántja a bőrt a középső ujjról.
Alighanem valamelyik óvodai évzáró idején készült a kép, a kor levegője is ott van a képen. A boltokban kapható uniformizált fehér térdzokni, a kantáros nadrág, a nyakig gombolt hosszú ujjú ing, a tarkón alaposan fölnyírt haj. Ez volt a kor gyermekdivatja, emlékszem, mindenkit hasonlóan öltöztettek közülünk abban időben. A kesze-kusza háttér elé odaállított egykori kisfiú persze ebből a korból még mit sem értett, bizonyára más gondolatok jártak a fejében.
És ez az ami nincs a fotón. Ami nincs ott az a lenyomatot nem hagyó szó és gondolat. A kép annyit tehet, hogy előhívja azokat a gondolatokat - amíg van, aki emlékszik. Onnantól kezdve a kép szótlan és gyakran értelmezhetetlen. Talán valaki az utódok közül netán egy pillanatra megáll a kép fölött, de egy minutum múlva a tekintete továbbsiklik. Így nem tudhatják, hogy az egykori kisfiú, aki legszívesebben elbújt volna akkor és zavarában a sírás határán, a bal hüvelyujj körmével majd lehántja a bőrt a középső ujjról.
2013. május 16., csütörtök
UFO
Kinyitotta az ajtót és elment, nem is köszönt. Néztem utána tehetetlenül. Néhány pillanat múlva értettem csak meg, nem jön vissza többé, nem nyitja ki az ajtót, nem siet végig az előszobán, hogy megöleljen.
Elment...úgy eltűnt hirtelen, mint ahogy egy földönkívüli űrhajó nagy sebességgel távozik a galaxisba.
Az első kábulat után rájövök, hogy nem is ismertem, nem is tudom ki volt Ő. Jött, végigsöpört az életemen, pár éven át leparkolt a lelkemben, aztán folytatta az intergalaktikus útját. Ki is volt Ő...most már tudom... egy ismeretlen földönkívüli volt számomra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)