2012. május 27., vasárnap

Egy régi fotó



A szekrényhez lépett és keresgélni kezdett a kacatok között. A turkálás közben néhány fénykép akadt a kezébe Az egyik kép őt ábrázolták, emlékezett rá, hogy egy házibulin készült, ahová véletlenül csöppent.
Nézte a kezében a fényképet és közben nagyot kortyolt a fröccsös pohárból. Milyen sovány volt, és mennyire hosszú volt a haja.
Akkoriban ismerkedett meg a feleségével, akit családja eltiltott tőle. Nála volt Balatonlellén, ahol körülbelül félórát beszélgettek. Ő már az első vonattal leutazott a lány után, és bár tudta, hol van a család nyaralója, esze ágában sem volt becsöngetni az ajtajukon. Erre nyomós oka volt: nem akarta, hogy lánnyal miatta veszekedjen az apja és az anyja, akik tiltották tőle.
A lány úgy másfél óra körül bukkant fel a strandon Ő csöppet sem csodálkozott, amikor a lány azt mondta, megérezte, hogy várakozik rá a strandon, azért jött, pontosabban szökött el a szülőktől.  Fogták egymás kezét és a fűzfa alá telepedtek. Akkor talán egyikük sem gondolta, hogy másfél év múlva összeházasodnak.
A lány alig töltött félórát a strandon, vissza kell mennie a szüleihez. Felállt, kirázta a törülközőt, amelyen ültek és beletette sportszatyrába. Aztán megcsókolta a fiút, aki a strand kijáratáig kísérte.
A nap veszített már erejéből, a strand gyorsan kiürült. A letaposott gyepen sörösüvegek, üres májkrémes dobozok, összegyűrt papírdarabok voltak mindenfelé. A fiú a fűzfához ment, felöltözött és az állomás felé vette az irányt. Az állomás melletti kocsmában vett egy üveg bort, amit a vonaton megiszogatott.
Félig-meddig kótyagosan szállt le az állomáson és épp összefutott egy baráti társasággal, akik meghívták egy házibulira. Ott készült róla a fénykép, amelyet most a kezében tartott, mint múltjának dokumentumát.

2012. május 13., vasárnap

További honlapok

A magány geometriája


Húzódunk szépen vissza – gondolom. Bizony húzódunk ám vissza. Mindnyájan csak így vagyunk, mert így igaz. Húzódunk vissza a háttérbe – integetünk, keszkenőt lobogtatunk, vagy csókot dobunk - mint az induló vonat után – de mindnyájan fakulunk, zsugorodunk, szürkülünk, távolodunk. Tűnik-múlik életünk, egyre veszítünk, elveszítjük anyánkat, apánkat, ifjúságunkat, hajunkat, fogunkat, barátainkat, szeretőinket, formánkat, eszünket, életünket.

2012. május 12., szombat

Tótágas


Tótágast áll a világ, tótágast áll az ország, tótágast áll a testem, tótágast áll a szívem, tótágast áll a lelkem... és tótágast áll bennem minden.