Retrospektív gondolatok

Gondolatomban befűzöm azt a „filmet”, ami visszafelé pörög, amelyben panoptikumszerűen jelennek meg az emlékek és mindazok, akik számítottak valamit az életemben. Látom, ahogy gyerekként félszegen visszahúzódok, látom, ahogy kamaszként az első csókot kapom, látom a szerelmeimet, látom a mosolyukat, állom a pillantásukat, itt érzem őket belül a szívemben. Látom magam felnőttként, magabiztosnak tűnően, és látom, érzem az elmúlt évtizedek minden másodpercét, frissen üdén, mintha most történt volna velem mindez.

Pörgés-forgás

Hazafelé a vonaton kevesen vannak és a hátsó kocsi utolsó ülésén - a fejemet a párás ablaknak döntve - egyedül lehetek a gondolataimmal. A vonat zaját szinte nem is hallom, lábamat kinyújtva továbbra is az ablakon keresztül nézelődöm, igaz semmit sem látok, mert a lehelettől bepárásodott. Kézfejemmel ugyan egy pici félkörívet rajzolok, hogy kilássak, de felesleges, mert csapongva szálló emlékeim kötnek le.