Gondolatomban
befűzöm azt a „filmet”, ami visszafelé pörög, amelyben panoptikumszerűen
jelennek meg az emlékek és mindazok, akik számítottak valamit az életemben.
Látom, ahogy gyerekként félszegen visszahúzódok, látom, ahogy kamaszként az
első csókot kapom, látom a szerelmeimet, látom a mosolyukat, állom a
pillantásukat, itt érzem őket belül a szívemben. Látom magam felnőttként, magabiztosnak
tűnően, és látom, érzem az elmúlt évtizedek minden másodpercét,
frissen üdén, mintha most történt volna velem mindez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése