Emléklátás

"Egy napját nem tudom megfogni és körülhatárolni életemnek, mert a mai napomban benne van a tegnap emléke és a holnap vágya, sőt úgy érzem, hogy az egész múltam és egész jövőm bizonyos értelemben benne foglaltatik mindennapi életemben. Ahogyan személy szerint folytatásnak és kezdetnek érzem magam a világban, ugyanígy napjaim is folytatásai és kezdetei a történelmi folytonosságnak, úgy mondhatnám: a jelenben létezem, és az időtlenségben élek. Néha majdnem kétségbeejtő ennek a tudata, máskor azonban boldogsággal tölt el az az érzés, hogy az egyetemesség része vagyok, s hogy a világ ezer történését, az emberi küzdelmek sokértelműségét, a tengerek vadságát és a virágok szelídséget, a lemondás szomorúságát és a kezdeményezés örömét, a múltat és a jövőt egyszerre hordom a tudatomban."

(Kassák Lajos)

Retrospektív gondolatok

Gondolatomban befűzöm azt a „filmet”, ami visszafelé pörög, amelyben panoptikumszerűen jelennek meg az emlékek és mindazok, akik számítottak valamit az életemben. Látom, ahogy gyerekként félszegen visszahúzódok, látom, ahogy kamaszként az első csókot kapom, látom a szerelmeimet, látom a mosolyukat, állom a pillantásukat, itt érzem őket belül a szívemben. Látom magam felnőttként, magabiztosnak tűnően, és látom, érzem az elmúlt évtizedek minden másodpercét, frissen üdén, mintha most történt volna velem mindez.

Pörgés-forgás

Hazafelé a vonaton kevesen vannak és a hátsó kocsi utolsó ülésén - a fejemet a párás ablaknak döntve - egyedül lehetek a gondolataimmal. A vonat zaját szinte nem is hallom, lábamat kinyújtva továbbra is az ablakon keresztül nézelődöm, igaz semmit sem látok, mert a lehelettől bepárásodott. Kézfejemmel ugyan egy pici félkörívet rajzolok, hogy kilássak, de felesleges, mert csapongva szálló emlékeim kötnek le.

Egy régi fotó

A szekrényhez lépett és keresgélni kezdett a kacatok között. A turkálás közben néhány fénykép akadt a kezébe Az egyik kép őt ábrázolták, emlékezett rá, hogy egy házibulin készült, ahová véletlenül csöppent.

Nézte a kezében a fényképet és közben nagyot kortyolt a fröccsös pohárból. Milyen sovány volt, és mennyire hosszú volt a haja.

Akkoriban ismerkedett meg a feleségével, akit családja eltiltott tőle. Nála volt Balatonlellén, ahol körülbelül félórát beszélgettek. Ő már az első vonattal leutazott a lány után, és bár tudta, hol van a család nyaralója, esze ágában sem volt becsöngetni az ajtajukon. Erre nyomós oka volt: nem akarta, hogy lánnyal miatta veszekedjen az apja és az anyja, akik tiltották tőle.

A lány úgy másfél óra körül bukkant fel a strandon Ő csöppet sem csodálkozott, amikor a lány azt mondta, megérezte, hogy várakozik rá a strandon, azért jött, pontosabban szökött el a szülőktől.  Fogták egymás kezét és a fűzfa alá telepedtek. Akkor talán egyikük sem gondolta, hogy másfél év múlva összeházasodnak.

A lány alig töltött félórát a strandon, vissza kell mennie a szüleihez. Felállt, kirázta a törülközőt, amelyen ültek és beletette sportszatyrába. Aztán megcsókolta a fiút, aki a strand kijáratáig kísérte.

A nap veszített már erejéből, a strand gyorsan kiürült. A letaposott gyepen sörösüvegek, üres májkrémes dobozok, összegyűrt papírdarabok voltak mindenfelé. A fiú a fűzfához ment, felöltözött és az állomás felé vette az irányt. Az állomás melletti kocsmában vett egy üveg bort, amit a vonaton megiszogatott.

Félig-meddig kótyagosan szállt le az állomáson és épp összefutott egy baráti társasággal, akik meghívták egy házibulira. Ott készült róla a fénykép, amelyet most a kezében tartott, mint múltjának dokumentumát.

További honlapok

Széll Károly további fotói:

http://windk.weebly.com/index.html

http://www.fotovilag.hu/galeria2/13927/szellk

A magány geometriája

Húzódunk szépen vissza – gondolom. Bizony húzódunk ám vissza. Mindnyájan csak így vagyunk, mert így igaz. Húzódunk vissza a háttérbe – integetünk, keszkenőt lobogtatunk, vagy csókot dobunk - mint az induló vonat után – de mindnyájan fakulunk, zsugorodunk, szürkülünk, távolodunk. Tűnik-múlik életünk, egyre veszítünk, elveszítjük anyánkat, apánkat, ifjúságunkat, hajunkat, fogunkat, barátainkat, szeretőinket, formánkat, eszünket, életünket.

Tótágas

Tótágast áll a világ, tótágast áll az ország, tótágast áll a testem, tótágast áll a szívem, tótágast áll a lelkem... és tótágast áll bennem minden.